Odafigyelés
Kiemelt

Közel 200 ezer háztartáshoz érkezik segítség!

Megjelent a 2023-as szociális tüzelőanyag pályázat, a programra idén is ötmilliárd forintos keret áll rendelkezésre.

Az önkormányzatok április 28-ig pályázhatnak az összegre, a pénzből megvásárolt tűzifát és szenet pedig a leginkább rászoruló családoknak osztják majd ki. A programban az ötezer lakosúnál nem népesebb települések vesznek részt. Ez azt jelenti, hogy 2300-2400 településen mintegy 200 ezer háztartáshoz jut el a tűzifa jövő februárig.

Újdonság, hogy a Belügyminisztérium előrehozta a pályázat kiírását a nyár végéről tavaszra, hogy az önkormányzatok minél hamarabb megkaphassák a támogatást, amit a Magyar Államkincstár egy összegben folyósít szeptember 15-ig.

Az energiaárak növekedése miatt a központi költségvetés mintegy 76 milliárd forintnyi rezsitámogatást nyújt az önkormányzatoknak. A 10 ezer lakosúnál népesebb 155 település 44 milliárd forint, a többi pedig összesen 32,1 milliárd forint támogatásban részesül.

'Fel a tetejéhez' gomb