Emberség

Tóth Gabi: Tiétek a szívem

Tóth Gabit talán senkinek nem kell bemutatnunk. Az extravagáns énekesnő nővérének győzelme után egy évvel érkezett a Megasztár tehetségkutatójába, onnan pedig egyenes út vezetett az országos hírnév és a szakmai sikerek felé. Mára az egyik legismertebb és legsikeresebb hazai előadó, aki saját bevallása szerint rátalált a hitére, megtalálta és megvallotta Istent.

Az én szívem című dala hetekig vezette a legnagyobb videómegosztó sikerlistáját, amelynek különlegessége, hogy a Pilis-Dunakanyar legszebb tájain játszódik, valamint az, hogy a klip színészek és statiszták helyett csak és kizárólag helyi embereket, barátokat és családtagokat vonultat fel. A dalt élőben első alkalommal Tahitótfalun énekelte színpadon, most pedig úgy döntött, felajánlja az Átölel a Pilis-Dunakanyar Szövetség hivatalos dalának. Villáminterjú következik.

Gabi, miért határoztál úgy, hogy a Szövetségnek adod ezt a dalt?

Én Eszterrel egy falunapon találkoztam először, de olyan volt, mintha évek óta ismernénk egymást. Sokat beszélgettünk a tájról, az itt élőkről és arról, mennyit jelent mindkettőnknek ez a térség. Azóta követem a munkásságát és azt gondolom, amióta megalapította ezt a Szövetséget, megmozdultak a dolgok. Nagyon régóta szerelmes vagyok a Dunakanyarba, és ugyanilyen régóta érett már bennem ez a dal. Ha fizikailag nem is tudok mindig itt lenni, az én szívem itt van.

Mit szeretsz leginkább ebben a vidékben?

Nagyon érdekes, mert én egy vidéki lány vagyok, aki korán került fel Budapestre. Körülbelül tizenöt évvel ezelőtt elegem lett, kiakartam szellőztetni a fejem, beültem az autóba és találomra elindultam valamerre. Surányban kötöttem ki, ott kiszálltam és azt éreztem, otthon vagyok. Azóta minden szabad percemet a Pilis-Dunakanyarban töltöm. Szentendre, Tahitótfalu, Visegrád, Pilisszentkereszt. Dobogókőre, Tyukosdűlőre és a Lajos-forráshoz járunk kutyát sétáltatni, A Görög Kancsó pedig az egyik kedvenc éttermünk.

A környék tényleg vonzza a művészembereket?

Biztosan igen. Magamon is érzem azt a tiszta, nyugodt, alkotó energiát, amikor minden lecsendesedik és megszólal valami, amit eddig elnyomott a zaj. Erről nem lehet materialista módon beszélni, ennek a helynek lelke van. A múltunk, a hagyományaink, a sok évszázados szeretet ebben a gyönyörű tájban és ezekben a fantasztikus emberekben egyesül. Most már a családom is ismeri, és egyre biztosabb, hogy egyszer mi is itt szeretnénk élni.

 

'Fel a tetejéhez' gomb