Támogatás
Kiemelt

Fórum a szálláshelyek minősítéséről – Február 13.

A tavaly elindított Pilis-dunakanyari Akcióterv egyik kiemelt célja, hogy a térség turisztikai vonzerejét, ezáltal pedig az egyes települések turisztikai bevételeit is érdemben növelni tudjuk. Ezeket a célokat egyidejűleg támogatja, ha minőségi, minősített szálláshelyek várják az ide látogató hazai és külföldi vendégeket egyaránt.

A Magyar Turisztikai Szövetség és a Magyar Turisztikai Minőségtanúsító Testület kész belevágni velünk a Pilis-Dunakanyar turisztikai mintatérséggé alakításába, amely három lépésben valósul meg és reményeink szerint – az Akcióterv többi eleméhez hasonlóan – forintosítható hasznot hoz az otthonunknak:

  • Együttműködünk, hogy 2023 első felére minden térségi szálláshely, strand, fürdő, kastély és vár, valamint kerékpáros-barát szolgáltató minősített védjeggyel rendelkezzen.
  • Térségi kerékpáros túraútvonalakat jelölünk ki, vezetett túraajánlatokat készítünk, amelyek bővítik az egyéni és családos, aktív kikapcsolódási lehetőségeket.
  • A magyar turisztikai kiadványok, felületek túraajánlataiban térségünk kiemeltként, mintatérségként jelenik meg a hazai és a beutazó turisták számára.

Az együttműködés első állomásaként 2023. február 13-án, este 18.00 órakor ingyenes szakmai tájékoztatót és fórumot tartunk Visegrádon, amelyre mind a 180, a térségben működő szállásadót várunk, aki még nem esett át a minősítési folyamaton.   

Alább a csatolt meghívó és a regisztrációs link.

 

MEGHÍVÓ

MAGÁN- ÉS EGYÉB SZÁLLÁSHELYEK KÖTELEZŐ MINŐSÍTÉSÉRŐL SZÓLÓ

SZÁLLÁSADÓI FÓRUMRA

 

Tisztelt Szállásadó!

A Magyar Turisztikai Minőségtanúsító Testület Nonprofit Kft. (MTMT) és az Átölel a Pilis-Dunakanyar Szövetség ingyenes, tájékoztató fórumot szervez a magán- és egyéb szálláshelyek minősítésének témakörében, amelyre Önt is tisztelettel meghívjuk!

 

Időpont: 2023. február 13., hétfő, 18:00 óra

Helyszín: Visegrád, Thermal Hotel Visegrád

17:30 – 18:00            Regisztráció

18:00 – 18:10            Köszöntő, a rendezvény megnyitása

Dr. Vitályos Eszter, országgyűlési képviselő

18:10 – 19:00            Szálláshelyek kötelező minősítésének folyamata

Horváth István, magán- és egyéb szálláshelyek minősítésében közreműködő vezető szakértő

Henyecz Krisztina, működésfejlesztési és kommunikációs szakértő

19:00 – 19:30            Kérdések és válaszok

 

A rendezvény célja, hogy tájékoztatást nyújtson a magán és egyéb szálláshelyek üzemeltetői részére a szálláshely-minősítés teljes folyamatával kapcsolatosan. A szakmai program kitér a regisztráció folyamatára, a kritériumrendszerre, a jó és rossz gyakorlatokra, valamint a helyszíni minősítésre való felkészülésre.

 A programon való részvétel díjtalan, de regisztrációhoz kötött. Kérjük, részvételi szándékát legkésőbb 2023. február 10-e, péntek. 16:00 óráig szíveskedjen jelezni az info@atolel.hu e-mail címen, vagy a fórum regisztrációs felületén.

Tisztelettel és köszönettel:

                           

'Fel a tetejéhez' gomb