EmberségHírek

Sikerrel zárult az I. Pócsmegyeri Családi és Sportnap

Igazi közösségi ünneppé vált az I. Pócsmegyeri Családi és Sportnap, amelyre rengetegen látogattak ki Pócsmegyeren. A rendezvény bebizonyította, hogy a település ereje az összefogásban, a közös élményekben és az egymás iránti figyelemben rejlik.

 

A nap folyamán kicsik és nagyok egyaránt találtak maguknak programot: főzőverseny, kézműves foglalkozások, gyermekprogramok, sportversenyek és az ugrálóvár folyamatosan mosolyt csalt a résztvevők arcára. Különleges élményt jelentett a tűzoltó-, mentő- és rendőrautók bemutatása is, amely nemcsak látványos, hanem tanulságos is volt a gyerekek számára.

A rendezvény megvalósulását jelentős pályázati támogatás is segítette, amelyért ezúton is köszönetünket fejezzük ki.
Az Átölel a Pilis-Dunakanyar Egyesület a Magyar Falu Program Falusi Civil Alap keretében, a „civil közösségi tevékenységek és feltételeinek támogatása” című pályázaton 2 000 000 forint vissza nem térítendő támogatást nyert el a „Családi és sportnap Pócsmegyeren” című projekt megvalósítására.

A támogatás a Miniszterelnökség és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. közreműködésével jött létre, amely hozzájárult ahhoz, hogy a rendezvény színvonalas, mindenki számára elérhető és ingyenes közösségi élménnyé válhasson.

Hálásak vagyunk minden támogatónknak, akik lehetővé tették, hogy Pócsmegyer közössége együtt ünnepelhessen, sportolhasson és élményekkel gazdagodhasson.

Hálásak vagyunk továbbá a Pócsmegyer Rendezvényközpont, az Opanke Szerb Hagyományőrző Kulturális Egyesület, a Pest Vármegyei Kutató-Mentő Szolgálat – HUNGO, az Országos Mentőszolgálat, a Rendőrség, a Szentendrei Árvácska, valamint Bolba Éva és a JAZZterlánc lelkes közreműködését.

Nem utolsósorban köszönjük minden önkéntes segítőnek, akik munkájukkal, idejükkel és szívükkel hozzájárultak ahhoz, hogy ez a nap ilyen emlékezetes legyen.

Bízunk benne, hogy az első alkalom csak a kezdet volt, és a Pócsmegyeri Családi és Sportnap hagyománnyá válik. Találkozzunk jövőre is – ugyanilyen lelkesedéssel, ugyanilyen közösségi erővel!

'Fel a tetejéhez' gomb